Dupla győzelem!

Dupla győzelem!

Szombaton a Siketek pályán Budafok II. ellen kezdtük a mérkőzést. Az őszi szezonban ellenük már bizonyítottak lányaink, ez most sem volt másképp. Gyors lerohanásokkal 30 gólt tudtunk szerezni és egy nagyon kemény védekezés mellett mindössze 2-őt kaptunk. A második meccs már keményebb diónak bizonyult, ugyanis szintén az őszi szezonban játszottunk már a Budafok I. csapatával, ahol 19-10-re kaptunk ki. Izgatottan vártuk a meccset, reméltem, hogy most tudunk egy szoros mérkőzést játszani velük. A lányok jóval felülmúlták elvárásaimat, így 23-15-ös végeredménnyel a javunkra nyerni tudtunk. Szmieszk Bianka remekelt a kapuban, támadásban pedig Tóth Bogi betörés góljaival lendítette előre mindig a játékot.