Aratnak a kosaras lányok

Aratnak a kosaras lányok

Kerületi Diákoimpia: Szent Imre Gimnázium - József Attila Gimnázium

Erre a mérkőzésre "csak " 13-an érkeztünk. Sajnos nélkülöznünk kellett a két legrutinosabb játékosunkat Zitát és Zsófit, illetve az edzőhöz állítólag rokoni szálakkal fűződő Cilit is. Az ellenfél az egyik ősi riválisunk a JAG volt, akik tényleg elég kevés emberrel készültek, így indokolt volt az egész meccses egész pályás letámadás. 

Az első negyed kicsit izgulósra sikerült, a sok kimaradt helyzet miatt, az ellenfél tartotta még magát (10-6). Aztán a második negyedben rendbe szedte magát a gárda és egy 10-0-ás száguldással lerázta magáról a Jóskás lányokat. A harmadik negyed szintén a mi szánk íze szerint alakult és tovább nőtt a különbség, így bőven belefért, hogy a záró felvonásban kissé megelégedve csak egált játszott a csapat.

Jó volt látni, hogy mindenki nagyon küzdött és a fő pontszerzők helyét más is át tudta venni. Majdnem mindenki pontot szerzett, de aki nem az is tisztességesen próbálkozott vele. Gratulálok lányok! Hajrá SZIG!!!

Legtöbb pont: Morvai Anna

Csapattagok:

 Nagy Kari, Vasbányai Lilla,  Bálint Verka, Bisztray Orsi, Gödölle Kinga, Késmárky Noémi, Bárdossy Dodi, Révai Johanna, Szakács Luca, Fodor Laura, Lak Réka, Morvay Anna, Mezey Veronika,