Egy nap a NEKA-n

Egy nap a NEKA-n

2022.03. 30-án meghívást kapott U13-as csapatunk a Nemzeti Kézilabda Akadémiára. Az "Egy nap a NEKA-n" című esemény keretében lányaink 2 barátságos mérkőzésen vettek részt. Első ellenfelünk - akikkel már bajnoki mérkőzésen is összecsaptunk - a Nova Kézisuli volt. Ellenük sajnos most sem sikerült győzni, viszont sok tapasztalatot gyűjtöttünk a meccsen. A második mérkőzésünket Dunakeszi ellen vívtuk. Egy nagyon kemény védekezéssel szembesültek a lányok, ami először meglepő is volt számukra. A kezdeti nehézségeken túllépve támadásban eredményesebbnek bizonyultunk, így győztesként hagytuk el a pályát. Ezután az ebédlőbe vezetett az utunk, majd a NEKA lakófalut is bemutatták a résztvevő csapatok számára. Köszönjük a meghívást, sok élménnyel gazdagodtunk itt a Balaton partján!