U13-as kézisek első játéka(i)

U13-as kézisek első játéka(i)

A fordulót 2019.10.12-én rendezték a Népligeti Faházban. Az első fordulónk szokatlan módon végződött, ugyanis a megszokott két mérkőzés helyett csak egyet játszottak lányaink, ugyanis az első mérkőzésre a Mikolik csapata 5 játékossal jelent meg. Az új szabályok értelmében 7 fő alatt nem lehet elkezdeni a mérkőzést. Így a végeredmény 10-0 lett nekünk. A második mérkőzésen a Fradi II. ellen léptünk pályára. A lányok túlságosan izgultak, illetve elfáradtak a teljes cseresorral rendelkező Fradi ellen. A végeredmény(20-9, félidő: 10-5!!!) nem teljesen tükrözi a pályán látottakat. A lányok megilletődöttségük ellenére is felvették a kesztyűt, de sokszor pontatlan és zavart játék jellemezte főként a második félidőt. Kesergésre nincs okunk, megyünk és küzdünk tovább.
A csapat tagjai: Farkas Flóra, Tóth Emőke, Sipos Sarolta, Gesler Bíbor, Palotás Petra, Rátay Tímea, Gyurcsovics Lilla, Diószegi Krisztianna, Balla Rebeka, Bodnár Alexandra
Soron következő mérkőzésünk: október 26. szombat, Népliget Faház
10:55 Emericus KSE - NOVA kézisuli
13:40 FTC I - Emericus KSE