Újabb győzelem

Újabb győzelem

Helyszín: Rácalmás. Először utaztunk a lányokkal közösen egyesületi kisbusszal, így a csapathangulat jól alakult a korai kelés ellenére is. A hazai csapat fölénk kerekedett, 12-8-as eredménnyel zártuk az első mérkőzést. Majd Dunaújváros ellen kicsit határozottabb fellépéssel indultunk neki. Sok gólt lőttek a lányok, összesen 21-et, míg a saját hálónkba csak 11 gól esett. Gödölle Júlia kiválóan őrizte a kapunkat. Bátran játszottak a lányok, cseleztek, jól védekeztek, örültek a sikernek. Az eredményességünket az is segítette, hogy nem volt az ellenfélnek képzett kapusa. Regős Jázmin szépen lőtte a pattintott gólokat, Gergelyffy Gréta cseleivel vitte előre a csapatot és a kisebbektől rendszeresen feljátszó Gincsai Nóri is nagy segítség volt.

Az őszi négy fordulóban 8 mérkőzést játszottunk, melyből kettőt győzelemre vittünk. Ez nagyszerű eredmény a tekintetben, hogy 2 hónapja tanulják a lányok a kézilabdázás fortélyait. Nagyon gratulálok mindenkinek ehhez az eredményhez!

 

A csapat tagjai: Regős Jázmin, Gergelyffy Gréta, Varga Bori, Wagner Zsófi, Szalatnyay Csepke, Gödölle Júlia, Gincsai Nóra, Szakonyi Emma, Kapás Borbála, Petrik Lili

 

Így tovább, hajrá Emericus!