FOLYAMATOSAN FEJLŐDÖTT A RÖPLABDÁSOK GYEREK 'B' CSAPATA!

FOLYAMATOSAN FEJLŐDÖTT A RÖPLABDÁSOK GYEREK 'B' CSAPATA!

Elsősorban a sportág alapjainak megtanulása, az összeszokás és a közösség megteremtése volt a célja az OGYB III. osztályában induló Emericus 'B' csapatnak. Ez remekül sikerült: az idény végére a szervák és az alapjáték tekintetében hatalmas volt az előrelépés, sőt, már a sáncjátékot is elkezdték megtanulni. A csapat évéről az edzőjük, Takács Borbála számol be!

"Lelkesedés, gyors fejlődés és a játék mértéktelen szeretete jellemzi az Emericus Gyerek B csapatot. A csapatösszetartást szimbolizálja Imre nevű kabalapingvinünk is, akit a lányok közösen ruháztak be az egyik téli OGYB forduló napján, és aki azóta is lelkes kísérője edzéseinknek.

Csapatunkba több különböző iskolából érkeztek hozzánk a lányok, különböző szintű röplabda tudással, különböző képességekkel és motivációkkal, azonban két közös tulajdonság mindenkit összeköt: a röplabdázás szeretete és a befogadó közösségi szellem.

Tekintve, hogy csapatunkba folyamatosan csatlakoztak lelkes, új tagok, a bajnokság adta játéklehetőségeket is inkább gyakorlásra, tapasztalatszerzésre használtuk. Minden torna után motiváltan és sikerélményekkel gazdagodva folytattuk az edzéseket és haladtunk egyéni és csoportos céljaink elérése felé. Van, aki profi játékos szeretne lenni és van, aki inkább csak mozogni szeretne egy jó közösségben. Legtöbb játékosunk idén szeptemberben állt fel először egy nagy pályán, hat játékossal játszva a röplabdát, így eleinte kihívást jelentett már az is, hogy a szervák átmenjenek, a három érintés biztos kijátszása pedig egy nagyon távoli célnak tűnt. Ezzel szemben most már rendszeresen sáncolnak is a lányok, a felső nyitások 70-80 százalékban átmennek, és amikor mindenki koncentrál, olyan támadásokat hajtanak végre, hogy a padló is porzik utánuk. Büszke vagyok a csapatra, ahogy fejlődik a labdakezelésük, ahogy lelkesítik és segítik (szórakoztatják) egymást és legfőképpen arra, hogy soha senkit nem hagynak pár nélkül, még akkor sem amikor páratlanul vagyunk!"

Nagyon büszkék vagyunk a lányokra, akik ebben a koronavírussal terhelt, nehezített évben is hatalmasat fejlődtek és az év végére ez már győzelmekben is megmutatkozott!

Így tovább a megkezdett úton!

A csapat eredményeit itt böngészhetitek!