📄 Edzői értékelők (Kézilabda)
🤾♀Kézilabda-U18
Edző: Simon Márton
,,A hétvégén játszottuk a lányokkal az utolsó bajnoki mérkőzésünket a Rákosmente együttese ellen. Bár a mérkőzés már nem befolyásolta a bajnoki helyezésünket, ennek ellenére úgy léptünk pályára, hogy mindenképpen győzni szerettünk volna.
A mérkőzés 10. percére sikerült háromgólos előnyt kialakítanunk, amit az első félidő végére magabiztos, hatgólos különbségre növeltünk. A második játékrészben sem adtunk esélyt a Rákosmentének a felzárkózásra, továbbra is a saját játékunkat játszottuk, így végül 37–33 arányban sikerült megnyernünk a találkozót.
Gratulálok a lányoknak a győzelemhez, és köszönöm nekik az egész éves alázatos munkát! A következő szezonban folytatjuk tovább, és bízom benne, hogy még szebb eredményeket érünk el. Emellett szeretném megköszönni a szülők egész éves biztatását és szurkolását is, amely sokat jelentett számunkra a mérkőzések során.“
Hajrá Emericus SE!