Megvan az első győzelem!!!
Megvan az első győzelem! Az U12-es leány csapat a 3. fordulóban nagyon szépen szerepelt. Hét fővel tudtunk kiállni vasárnap. Az első mérkőzésen ügyesebbnek bizonyult az ellenfél, gyors lábmunkával és helycserékkel összezavarták a lányokat, amit nem tudtunk lekövetni, 22-11 lett a végeredmény. A második mérkőzésen azonban, Csepel ellen 22-13-as győzelmet arattunk. Kapás Bori és Szakonyi Emma meglőtték első góljukat. Petrik Lili és Gergelyffy Gréti jó összjátékkal és egyéni cselekkel összesen 25 gólon osztoztak, mely kimagasló. Varga Bori jól védett a kapuban. Büszke vagyok a lányokra, mert jól küzdöttek, nyerni akartak. Amit kértem, igyekeztek teljesíteni. Megérdemelt győzelem volt és úgy gondolom, ez most újabb lendületet fog adni nekünk. Hajrá Emericus!
Köszönjük lelkes sport coachjaink számára a segítséget!