ZÁRTKAPUS MÉRKŐZÉSEK
A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ), valamint a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) rendelkezése alapján minden utánpótlás mérkőzés és torna zártkapuk mögött kerül megrendezésre - tehát szülők sem jöhetnek be a helyszínekre, kizárólag a rendezők és a résztvevő sportcsapatok. Vonatkozik ez mind az általunk rendezett tornákra, mind azokra, amelyeken idegenben veszünk részt.
Ezért kérjük a szülőket, ezt figyelembevéve ne menjenek a sportrendezvények területére a mérkőzések idején!
Minden változásról természetesen értesíteni fogjuk az érintetteket.
Addig is kérjük, olvassák el Schulek Dávid tanár úr szülői levelét a járványügyi helyzetről:
https://emericus.hu/hireink/kezilabda/tajekoztato-a-jarvanyugyi-helyzetrol
Egyesületünk legfontosabb célja, hogy a 11. kerületben, Újbuda szívében továbbra is folytatódjon a sportolási lehetőség - ameddig csak lehet. Nehéz helyzetbe kerültek szakosztályaink, mert több edzéshelyszínt bezártak vagy korlátozták a használatát.
A 11. kerület rengeteg fiataljának nyújtunk sportolási lehetőséget röplabdában, kézilabdában, labdarúgásban, kosárlabdában és tornában, így amíg az észszerűség és a törvényesség engedi, meg fogjuk tartani az edzéseinket.
Kérjük megértésüket, és reméljük, a bajban is kitart az Emericus SE közössége!
Magyar Röplabda Szövetség rendelkezése:
Az utánpótlás bajnoki mérkőzések rendezési körülményeinek ideiglenes megváltoztatása
Minden utánpótlás bajnoki mérkőzést zárt kapuk mögött kell lebonyolítani.
A zárt kapura vonatkozó híreket a sportszervezetek kötelesek valamennyi kommunikációs csatornájukon propagálni. A zárt kapus mérkőzések a www.hunvolley.info-n is megjelölésre kerülnek. (Napi műsor, Versenyek, jegyzőkönyv).
A zárt kapuk mögött megrendezett mérkőzéseken kizárólag
- a sportolók (játékosok), a szakmai stábok (csapatvezető, edző(k), orvos(ok), masszőr(ök), statisztikus(ok), erőnléti edző(k), esetlegesen pszichológus, dietetikus, technikai vezető stb.), legfeljebb 20 fő;
- a hivatalos személyek (versenybíró, szövetségi ellenőr, játékvezető-ellenőr, játékvezetők-vonalbírók, jegyzőkönyvvezető(k), hivatalos statisztikus, illetve a szervező sportszervezet által megbízott, a sportszervezetet képviselő személy);
- a mérkőzés közvetlen lebonyolításához szükséges nem hivatalos személyek (segédszemélyzet: labdaszedők, gyorstörlők), bemondó, elektronikus eredményjelző/videoboard kezelője, egészségügyi biztosítást ellátó személy, főrendező (biztonsági szolgálat vezetője), pályamenedzser, technikus, fotós, sportszervezet által kijelölt sajtófőnök legfeljebb 14 fő + a rendezők (biztonsági szolgálat) a Biztonságtechnikai Jegyzőkönyvben a hatóság által megállapított létszámban;
- egyéb személyek (takarító(k), műszaki ügyeletes, informatikai ügyeletes stb. legfeljebb 5 fő;
- Live-stream esetén, a streameléshez szükséges stábtagok legfeljebb 5 fő lehetnek jelen.
Zárt kapus mérkőzés/torna esetén a sportlétesítményben tartózkodók teljes létszám a 100 főt nem haladhatja meg! Eltérést a szervező sportszervezet indokolt kérelmére az MRSZ engedélyezhet.
Minden más a rendezvény közvetlen lebonyolításához nem szükséges személyt (nézők, újságírók, entertainment személyzet stb.) a szervező sportszervezet kötelessége a rendezvénytől távol tartani, ezen személyek a mérkőzés helyszínére sem léphetnek be.
A sportcsarnok területére belépő fenti személyekről minden esetben – egy esetleges későbbi kontakt keresés elősegítése érdekében – nyilvántartást kell vezeti, amely a szervező sportszervezet feladata. A nyilvántartásnak tartalmaznia kell a sportcsarnok területére belépett személy nevét, lakcímét, telefonos és e-mail elérhetőségét. Ezt elősegítendő a vendégcsapat köteles a szervező csapatot előzetesen értesíteni az érkező delegáció tagjairól. A nyilvántartásokat a mérkőzést követő 14 napig kell megőrizni, majd meg kell semmisíteni!